Kezdenek mostanában a fejem felett összecsapni a hullámok a munkahelyen. Azt érzem, hogy míg mások körülöttem már szinte unatkoznak az év végi szünet közeledtével, én alig győzöm a feladataimat ellátni. Tulajdonképpen szeretek a cégnél dolgozni, de már nem győzöm a feladatokat. Tipikus eset az enyém. Mindent elvállalok, semmire sem mondok nemet, vagy ha mégis utána 10 perc múlva meggondolom magam és mégis elvállalom a feladatot, mert nem hagy nyugodni a tudat, hogy visszautasítottam valakit. Kedvelnek a kollégák, mert kedves vagyok és szorgalmas, minden feladatot időben ellátok és a plusz feladatokat is megcsinálom, emiatt kezdem magam baleknak érezni. Azon a ponton vagyok, hogy egyszerűen már nem bírom ezt a munkatempót. A munkaidőmet teljesen végig dolgozom másokkal ellentétben. Beszélgetni nincs időm, még az is előfordul mostanában, hogy hazahozom a munkám és itthon csinálom meg. Megint kezdek ott tartani, mint fél éve. Stresszelek, szorongok, úgy érzem összerokkanok a sok munkától, a sok megoldandó problémától. Nap végén az idegességtől már gondolkodni sem tudok. Minden nap már előre félek, hogy másnap mi vár majd a cégnél. A sok megoldandó ügy, minden egyes nap újabb és újabb probléma.

Közben azt érzem, hogy ha nem csinálok meg egy feladatot azonnal, vagy nemet mondok valakinek, akkor nem fognak kedvelni. Nem elősorban az elbocsátástól félek, nem is az anyagi felelősségre vonástól. Sokkal inkább attól, hogy csalódást okozok, hogy meglátják, hogy nem dolgozom tökéletesen és, ha felelősségre vonnak, akkor nem fogom tudni megvédeni magam.

Januártól a cégvezetők szeretnének a területemen zajló munkafolyamatokon javítani, illetve tőlem várják el, hogy javítsak mindezeken, de a feltételeket nem biztosítják hozzá. Emiatt is szorongok. Attól félek, hogy megváltozik a véleményük rólam, már nem fognak precíznek és jó munkaerőnek tartani. Még mindig ugyanaz a problémám, lazítanom kellene a maximalizmusomon, a túlzott megfelelni vágyáson és meg kellene tanulnom érvényesíteni az érdekeimet, de főleg tudnom kellene nemet mondani. Megint megfordult a fejemben a munkahelyváltás gondolta, de nem vagyok biztos abban, hogy máshol nem lesz ugyanilyen, vagy rosszabb. Lehet, hogy nem ez lenne a legideálisabb megoldás, sokkal inkább magamban kellene keresnem a hibát. Ilyen hozzáállással minden cégnél csak kihasználnak majd, addig-addig bíznak meg plusz feladatokkal, míg össze nem rokkanok. Ebben az országban az ilyen típusú embereket, mint én baleknak nézik és ez fáj. Egyszerűen csak azt szeretném, ha végre észrevennék, hogy mennyit dolgozom, hogy mennyire nincs már időm plusz feladatokra és mennyire kevés vagyok egyedül a munkaterületemen zajló munkafolyamatok javításához. Azt szeretném, hogy belém lássanak, hogy tisztában legyenek azzal, hogy mennyire nem tudok megbírkózni azzal a ténnyel, hogy a munkaterületem nincs rendben és belátható időn belül nem is lesz. Tudniuk kellene, hogy már az idegösszeomlás szélén állok. De mindez valószínűleg nem fog megtörténni, amíg ki nem állok magamért, amíg nem tanulok meg nemet mondani. Úgy érzem egyelőre nem fog menni, inkább belerokkanok, mint sem azt mondjam egyszer a főnökömnek vagy a kollégáimnak, hogy már nem bírom tovább.