A minap beszélgettünk hárman arról, kit mi motivál vagy ijeszt meg jobban, ha számítanak rá, éreztetik vele, hogy fontos a munkahelyén, vagy ha nincs tétje annak, amit csinál?

Szóba került, hogy nekem a Főnök többször is emlegette, hogy szeretné, ha mellette folytathatnám, számít a munkámra a jövőben is. Többször üres dicséretekkel bizonygatta nekem, hogy nem vagyok hülye, meg nem rossz, amit csinálok. Mindez engem nagyon tud motiválni, örülök, még ha nem is gondolja komolyan, amikor azt mondja, hogy én nem is szoktam hülyeségeket írni. Aztán a Nagy Átalakulás kapcsán, ami a munkahelyemen végbe megy/ment, és az ígérgetések kapcsán, hogy majd mellette folytathatom, többször előjött a szakmai munka kifejezés. Hogy ahová vinne magával, ott tényleges, érdemi, szalmai munka folyna, és ez milyen jó, és az én szakmám az mennyire jó, mert olyan tuti (ezt se mondta még senki). Engem ez is felvillanyoz, és a lelkem megtelik reménnyel, hogy talán valami értelmesebb feladatot is kaphatok, mint az a gittrágás, amit másfél évig csináltam az előző helyen.

De ahogy ezt mesélem, velem szemben meg pont az ellenkezőjét látom, hogy a másik két embert meg pont ezek ijesztik meg, a szakmai, érdemi munka ígérete, meg ha a főnök azt hajtogatja, hogy számít rájuk. Mert ez a két dolog folyamatos megfelelési kényszert indít be bennük. Előre félnének, hogy a szakmai munka során kiderülne, hogy nem tudnak semmit, és hogy meg kell felelni, mert számítanak rájuk. Engem meg pont ezzel lehet motiválni, bár természetesen nálam is befigyel, hogy a Főnök azt se tudja, mennyire nem tudok semmit... Nem tudom azért van-e ez az éles különbség, mert ők nem a Főnököm szájából hallották ezeket (olyan karizmája van az embernek, hogy azt is elhiszem időnként neki, amiben tiszta fejjel biztos vagyok, hogy nem igaz), vagy tényleg én reagálok másként.

Adott a kérdés. Ki minek örülne jobban egy új munkahelyen, ahol a főnököt már két éve ismeri: annak, ha csak úgy vinnék magukkal, mert majd jók lesznek valamire, elfér a többiek közt, vagy ha azzal kecsegtetnék, hogy értelmes szakmai feladatokat kap. Nem szakmai, fejlődési meg elvi szempontokból, hanem szociális fóbia/önbizalomhiány szempontjából ki melyiket érzi kevésbé szorongást kiváltó helyzetnek? Lehet, hogy nem jól találtam meg az értelmes feladatok ellentétjét ezzel a "majd jó lesz valamire" dologgal... de valami ilyesmi a lényeg, kit mennyire ijeszt meg vagy motivál, ha a leendő főnökének tervei és ambíciói is vannak vele és az új csapatával, és ha a főnöknek külön kívánsága, hogy az illető is menjen vele a csapatba?